Az ERC kategóriái

Kategóriák

Az ERC három fő kategóriából áll: ERC (Rally2-es autók számára), ERC3 (Rally3-as autóknak) és ERC4 (Rally4-es és Rally5-ös autóknak). Emellett, a Junior ERC is nyitott olyan pilótáknak, akik 2023. január 1-jén maximum 27 évesek voltak, Rally4 vagy Rally5 autókat használnak Hankook abroncsokkal.

Rally Piramis

Az FIA ERC-ben az FIA „Rally Piramis” autóinak széles tárháza megtalálható. Mondhatnánk, hogy a Rally2-től a Rally5-ig, de az ERC összhangban van az FIA rallysport piramissal is, amit azért találtak ki, hogy érthetőbb legyen a kezdőktől a legmagasabb szintig tartó előmeneteli rendszer. 

Az FIA rallyautó piramisról röviden   

Az együléses versenyzéshez hasonlóan, ahol a Forma-1 áll a fa tetején, a nemzetközi rally is ugyanezt a nómenklatúrát használja. Ez azt jelenti, hogy a Rally5 a kiindulópont a sportág legmagasabb szintjét megcélzó versenyzők számára, amelyet a Rally4, Rally3, Rally2 és végül a Rally1 követ, amely 2022-ben a World Rally Car kategóriát váltotta fel a sportág vezető kategóriájaként. A Rally2 Kit, a Group N4 és az RGT autók is indulhatnak az ERC-ben, de sajátos jellemzőik miatt nem szerepelnek az FIA rallyautó piramisában.

Az FIA rallysport piramisa röviden   

Az FIA sportpiramisa strukturált fejlődési utat biztosít az ERC-n és a WRC-n belül, és világosan meghatározza, hogy egy versenyző milyen útvonalon haladhat felfelé a ranglétrán. Ugyanakkor az ERC-n és a WRC-n belül a különböző kategóriák címeit összehangolták a jobb megértés és a sportág könnyebb követhetősége érdekében.

ERC4: Az FIA rallysport piramis az ERC4 kategóriával kezdődik a Rally4 vagy Rally5 autókkal versenyző versenyzők számára. Minden szezonban kiírnak egy junior kategóriát is (Junior ERC4) a 27 éves vagy annál fiatalabb versenyzők számára.

ERC3: Az ERC4-ből a versenyzők az ERC3-ba lépnek tovább, itt ismerhetik meg először az összkerékmeghajtású Rally3-as autókat.

ERC: Ebben a kategóriában már Rally2-es autóval hajszolhatják a sikereket a versenyzők, és folytathatják a tapasztalatszerzést. Ez már önmagában is cél lehet, de innen tovább léphetnek a WRC3 kategóriába a Rally3-as autókkal. A WRC2 a Rally2 autók számára a következő lépcső, a végső cél pedig a királykategória, a Rally1.

Az ERC kategóriáiról röviden   

FIA ERC4: Elsőkerék-meghajtású autók, a főszereplők a Ford Fiesta Rally4, az Opel Corsa Rally4, a Peugeot 208 Rally4 és a Renault Clio Rally4. A versenyre kész Rally4-es autók 210 lóerő körüli teljesítményű szívó- vagy turbófeltöltős motorokat és szekvenciális sebességváltókat használnak. A belépő szintű Rally5-ös autók, mint például a Clio Rally5, technikailag kevésbé fejlettek és megfizethetőbbek.  

FIA Junior ERC: Olyan, 2023. január 1-jén 27 éves vagy annál fiatalabb versenyzők számára kiírt kategória, akik a Hankook gumiabroncsokat használnak Rally4 és Rally5 autókkal.

FIA ERC3: Itt összkerék-meghajtású Rally3-as autók versenyezhetnek, ezek közül elsőként az M-Sport Poland Ford Fiesta Rally3-as modellje került piacra. A Renault Clio Rally3-as modellje jelenleg a tesztelési és fejlesztési cikluson megy keresztül az áprilisi homologizáció előtt. A Rally3-as autók 2022-ben gyorsabbak lettek, miután a turbószűkítő méretét 1 mm-rel, 30 mm-ről 31 mm-re módosították, ami körülbelül 15 lóerőnek megfelelő teljesítménynövekedést jelent.

FIA ERC: FIA-homologizált autók számára, amelyek megfelelnek a Rally2 (korábban R5) szabályoknak. Ez 1,6 literes turbófeltöltős motorokat, 32 mm-es szűkítőket jelent a teljesítmény szabályozására (körülbelül 290 lóerőig), négykerék-meghajtást, ötfokozatú sebességváltót és árkorlátozást a tervezési és gyártási költségek kordában tartása érdekében. Gondoljunk csak a Citroën C3 Rally2-re, a Ford Fiesta Rally2-re, a Hyundai i20 N Rally2-re, a Škoda Fabia Rally2 Evo-ra, a Škoda Fabia RS Rally2-re, a Volkswagen Polo GTI R5-re és még sok más típusra. A Toyota várhatóan 2024-től lép be a Rally2 piacra a GR Yaris Rally2-vel.

FIA ERC Teams: A csapatbajnoki pontok megszerzéséhez legfeljebb három autó nevezhető. A háromnál több autót nevező regisztrált csapatnak az adminisztratív ellenőrzési eljárás befejezése előtt meg kell neveznie a pontszerző versenyzőit. Ha nem nyilatkoznak, az adott csapat nem jogosult a pontok megszerzésére.