Mikkelsen a „Toppon”, Herczig a negyedik helyen

2020-11-07 21:59

*Az Európa-bajnokságra visszatérő norvég vezet az újonc Topp-Cars Rally Team színeiben *A bajnokaspiráns Lukjanjuk ötperces büntetést kapott korai érkezés miatt *Herczig a negyedik helyen áll, de a dobogóra vágyik *Hadik nyerte meg a magyar bajnoki futamot, átvette a vezetést a bajnoki összetettben *Ifjabb Érdi jó úton jár afelé, hogy hazai pályán megnyerje az ERC2 kategória versenyét

Andreas Mikkelsen jött, látott, és hódít a Rally Hungaryn, vagyis remekül sikerült a visszatérése az ERC-sorozatba, amelynek magyar versenyén elképesztően erős mezőny gyűlt össze.

A világbajnoki futamgyőztes a magyar Topp-Cars Rally Team színeiben méreti meg magát, Pirellivel felszerelt Škoda Fabiával és régi navigátorával, Ola Floenével.

Noha a szombati első szakaszon Alekszej Lukjanjuk nyert, Mikkelsen az összetettben már akkor az élre állt, és ott is maradt, pedig a következő szakaszon meg is pördült.

„Nagyon jó nap volt – mondta Mikkelsen, aki összesen öt gyorsasági szakaszgyőzelmet aratott – Nem feszegettük a határokat és jó kis előnyt gyűjtöttünk össze holnapra, ennél többet nem is kívánhattunk volna. Egyrészt remek teszt ez a Pirellivel, másrészt fitten tart, harmadrészt pedig versenyző vagyok, aki imádja ezt a sportot és szereti a kihívásokat. Ez egy jó lehetőség, hogy erős ellenfelekkel méressem meg magam.”

Az Európa-bajnoki éllovas Lukjanjuk az első kör után mindössze 5.1 másodperccel volt lemaradva Mikkelsen mögött, ám azután jött a fekete leves a hatodik szakaszon, ahol öt perccel korábban érkezett meg az időellenőrző állomásra, ami miatt ötperces büntetést kapott. Ez véget vetett a győzelmi álmainak, sőt, az sem valószínű, hogy a Saintéloc Junior Team Citroën C3-asával pontot szerez, így azt is elhintette, hogy rajthoz sem áll vasárnap. „Később döntök majd” – mondta az orosz.

Craig Breen a második helyről várja a zárónapot, 23.6 másodperces hátrányban Mikkelsen mögött, miután volt egy túlcsúszása és egy megpördülése is a délelőtti körben. Nincs azonban oka a csalódottságra, hiszen szakaszgyőzelmei által megcsillantotta tudását, és bizonyította a Hyundai i20 versenyképességét. „Nagyon fontos volna a dobogós hely mind az MRF Tyres, mind pedig a csapat számára, hiszen keményen dolgoztak. Szinte hihetetlen, hogy ilyen rövid idő után máris szakaszgyőzelmekre vagyunk képesek.”

Az Európa-bajnokság állandó magyar résztvevője, a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős hibátlan napon van túl, amelynek végén a negyedik helyről várja a folytatást, és ígéri, vasárnap megcélozza a dobogót.

„Parádés nap volt! Az első szakaszt elóvatoskodtuk, nem találtuk el a ritmust, ráadásul elénk tették vissza az útra az előttünk kicsúszó ellenfelünket, úgyhogy ki kellett kerülni – mondta a négyszeres abszolút bajnok Herczig. – Utána már jó tempót diktáltunk, jó abroncsokat választottunk, amit pedig a nézőktől kaptunk, az egyszerűen elképesztő. Sokan vannak a pályák szélén, és óriási élmény előttük autózni.”

Az Európa-bajnoki pontverseny második helyén álló Oliver Solberg dolgát két defekt is nehezítette, ráadásul azt sem tudja, hogy a másodikat hogyan kapta. „Az út közepén mentem, fogalmam sincs, hogy mi történt – mondta Solberg, aki a harmadikról a kilencedik helyre csúszott vissza. – Nagyon idegesítő, hogy két defektem is volt, miközben a többiek rizikóztak és megúszták.”

 

Ifjabb Érdi jó úton jár a hazai győzelem felé

A magyar szurkolók egyik nagy kedvence, ifjabb Érdi Tibor az idei harmadik futamgyőzelmére hajt, és az első napot megnyugtató előnnyel zárta legfőbb ellenfele, Zelindo Melegari előtt.

 

„Szenzációs napunk volt, minden a terveink szerint alakult. Az autó jó, a taktika is beválik, úgyhogy néhány szakaszon már arra is volt lehetőség, hogy nyújtsunk valami extrát a nézőknek – Mádon többet mentünk lapjával, mint egyenesen. Egyáltalán semmi kalandunk nem volt, négy perc fölötti előnnyel vezetjük a kategóriát, nagyon boldogok vagyunk” – mondta Érdi.

 

Nehéz napjuk volt a magyar bajnoki címre pályázóknak

Katasztrofálisan kezdte a napot a magyar bajnoki címvédő, Vincze Ferenc, aki mindössze 300 métert tudott autózni, amikor a turbó meghibásodása miatt a verseny feladására kényszerült. Vincze, aki nem csak az ERC-pontokért, de a magyar bajnoki címének megvédéséért is harcba szállt a pontversenyben őt követő Velenczei Ádámmal, aki ezen a hétvégén debütált az ERC1 Junior kategóriában. Velenczei a 15. helyen állt öt szakasz után, amikor a hatodikon eltört a jobb hátsó felfüggesztése, így ő is kiállni kényszerült.

 

A magyar értékelésben végül Hadik András szerezte meg a győzelmet, aki így az összetettben is átvette a vezetést.

„Most mellénk állt egy kicsit a szerencse, de alaposan fel is készültünk, mert tudtuk, hogy ez egy nagyon nehéz verseny lesz. Egyrészt az időjárás miatt, másrészt a pályák okán, amelyek a hideg és a sár miatt eléggé csúszósak. Nagyon örülünk, hogy megnyertük a bajnoki futamot, és az összetettben is átvettük a vezetést. Eddig az volt a fontos, hogy a magyar értékelésben megtartsuk a vezetést, de vasárnap megpróbálunk egy kicsit jobban rápattanni a gázra.”

A Rally Hungary vasárnap 7 gyorsasági szakasszal ér véget.

 

A top 15 versenyző állása az ERC (9 szakasz után, 118.88 km)

1 Andreas Mikkelsen (NOR)/Ola Fløene (NOR) Škoda Fabia Rally2 Evo 1h07m55.9s

2 Craig Breen (IRL)/Paul Nagle (IRL) Hyundai i20 R5 +23.6s

3 Grégoire Munster (LUX)/Louis Louka (BEL) Hyundai i20 R5 +1m21.3s

4 Norbert Herczig (HUN)/Ramón Ferencz (HUN) Volkswagen Polo GTI R5 +1m57.0s

5 Efrén Llarena (ESP)/Sara Fernández (ESP) Citroën C3 R5 +2m13.1s

6 Marijan Griebel (DEU)/Tobias Braun (DEU) Citroën C3 R5 +2m15.2s

7 Niki Mayr-Melnhof (AUT)/Poldi Welsersheimb (AUT) Ford Fiesta R5 MklI +2m15.9s

8 Callum Devine (IRL)/James Fulton (IRL) Hyundai i20 R5 +2m31.7s

9 Oliver Solberg (SWE)/Aaron Johnston (IRL) Škoda Fabia Rally2 Evo +2m36.8s

10 Simon Wagner (AUT)/Gerald Winter (AUT) Škoda Fabia Rally2 Evo +2m48.4s

11 Josh McErlean (IRL)Keaton Williams (GBR) Hyundai i20 R5 +3m09.6s

12 András Hadik (HUN)/Krisztián Kertész (HUN) Ford Fiesta R5 MkII +3m13.2s

13 Erik Cais (CZE)/Jindřiška Žáková (CZE) Ford Fiesta R5 MkII +3m42.1s

14 Dominik Dinkel (DEU)/Ursula Mayrhofer (AUT) Škoda Fabia Rally2 Evo +3m43.0s

15 Yoann Bonato (FRA)/Benjamin Boulloud (FRA) Citroën C3 R5 +4m06.8s

 

FIA ERC2: Tibor Érdi Jr (HUN)/Zoltán Csökő (HUN) Mitsubishi Lancer Evolution X

FIA ERC3: Ken Torn (EST)/Kauri Pannas (EST) Ford Fiesta Rally4

FIA ERC1 Junior: Grégoire Munster (LUX)/Louis Louka (BEL) Hyundai i20 R5

FIA ERC3 Junior: Ken Torn (EST)/Kauri Pannas (EST) Ford Fiesta Rally4

Abarth Rally Cup: Martin Rada (CZE)/Jaroslav Jugas (CZE) Abarth 124 rally